Egy előző bejegyzésben (Gondolatok decemberre) írtam már arról, milyen sikertelen volt El Calafate-ból stoppolni, hogy eljussunk el Chalten-be. Csak álltunk az út mellett a szélben és hidegben, de senki nem vett fel, így végülis feladtuk, mielőtt jégszobrokká váltunk volna. Elmentünk nagy csomagokkal a buszállomásra, ahol fejenként 35 dollárt (több, mint 9000 Ft-ot!) fizettünk, hogy elvigyenek el Chaltenig. Ez több, mint a napi budgetünk, próbálunk személyenként 30 dollárt költeni naponta, amiben benne van a szállás, közlekedés, étel, programok, minden. Ez néha nem sikerül, néha nem is bánom nagyon, mert van amiért érdemes több pénzt kiadni, de nagy élményt nyújt. Itt viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy megéri ennyit fizetni, csak azért mert a turistákat erre kényszerítik más opciók híján. Mivel a stoppolás nem ment, más választásunk viszont nem maradt, ha el akartunk jutni el Chalten-be. Vártunk 3 órát az állomáson, mert persze alig megy busz (ennyi pénzért végülis alig lehet elvárni, hogy normális szolgáltatást nyújtsanak…).
Megérkeztünk este el Chalten-be, ahol hóesés és jeges szél üdvözölt minket. De gondoltuk, pár méter, és már bent is vagyunk egy hostelben. Hát ez nem így volt, az egész város tele volt, és vagy egy órát mentünk fel-le, mire sikerült két külön hostelben egy-egy ágyat találnunk, azt is olyan áron, hogy máshol külön szobát kaphattunk volna érte. Ekkorra már nagyon elegünk volt egész el Chalten-ből, legszívesebben visszamentem volna el Calafate-be. Ami viszont jobbá tette az estét, hogy az én hostelemben találkoztunk a chilei testvérpárral és a san franciscói barátjukkal, akik pár nappal azelőtt felvettek minket, amikor a Perito Moreno gleccser felé stoppoltunk. Ebben a napban ez volt az egyetlen pozitív dolog, jó volt őket megint látni. Következő reggel még velük reggeliztünk, aztán ők elindultak hazafelé, véget ért a nyaralásuk.
Mi pedig kerestünk egy hostelt, ahol van hely mind a kettőnknek. Egyetlen normális árú hostelt találtunk, ami viszont egyáltalán nem nézett ki jól. Két éjszakára viszont mégis lefoglaltunk két ágyat egy négyágyas hálóteremben, így legalább egy helyen voltunk, nem két külön hostelben.
Ilyen kezdetek után nem nagyon volt kedvem semmihez sem, de azért elindultunk a túrára, hogy megnézzük a Cerro Torre hegyet. Nem volt nehéz ez a kirándulás, alig kellett felfelé menni, a tó és a hegy pedig nagyon szépek voltak.
Kicsit megenyhültem emiatt el Chalten-nel kapcsolatban. A város és az áraik egyáltalán nem turistabarátok, és kihasználják, hogy a közelben semmi más szálláslehetőség vagy közlekedési lehetőség nincs. De a környékbeli kirándulások miatt mégis érdemes itt lenni pár napot, annyira szép a környék és a kirándulások.
Következő nap a legnépszerűbb túrára mentünk, a Fitz Roy hegy és a Laguna de los Tres voltak a cél. Ez tényleg valami lenyűgöző kirándulás, a hatalmas hegyek mellett olyan kicsinek érezzük magunkat. A túra legnagyobb része nem volt nehéz, csak az utolsó egy kilométer. 400 méter szintkülönbség van itt egy kilométeren belül, ami elég nagy, főleg, hogy nagyon sziklás és köves ez a terület. Ezen túljutva viszont megpillantjuk a hegyeket és a befagyott tavat, nagyon emlékezetes.
Ezen a napon nagyon sokat mentünk, annyira elfáradtak a lábaim, hogy az éjjel közepén felébredtem, mert annyira fájtak. Ami viszont megnyugtatott, hogy ez volt az utolsó kirándulós nap, következő reggel mentünk vissza el Calafate-ba. Nagy szerencsénkre találtunk egy autót, aki felvett minket, és elvitt egészen el Calafate-ig, egy szakács, aki az egyik étteremben dolgozik, és a bankba ment. Elmondta, hogy el Chaltenben nincs bank, így ha valaki bankba akar menni, le kell vezetnie 3 órát, és ugyanezt vissza. Úgy tűnt, hogy ő ehhez hozzászokott, és nem akadt fenn rajta, nagyon laza volt. Az út nagyon szép volt, az idő sem volt rossz, így hamar elment a 3 óra. Az első napok nagyon negatív tapasztalata után végülis pozitívan zártuk az el chalteni tartózkodásunkat, és mentünk vissza Buenos Airesbe, onnan pedig Uruguayba hajóztunk.
vilagutazoom.wordpress.com 